Sólyom Olivér

Sólyom Olivér vagyok, 25 éves és még nincs egy éve, hogy Ferivel elkezdtem edzeni. Nem szeretnék közhelyes dolgokat írni, hogy kitartást, szorgalmat, kondíciót adott nekem az NFG training, hiszen ez nyilvánvaló. Mindig is sportoltam életem során, tizenéves korom elején próbáltam a küzdősportot is (kickbox), de valahogy akkor még nem éreztem ezt magaménak. Most, 2017 szeptemberében találkoztam az NFG BadBoys edzésmódszerrel és már az első naptól fogva úgy érzem ezt nekem találták ki. Azóta (ezalatt a rövid idő alatt) már átsegített egy-két nehezebb időszakon. A testkeményítések, az edzések brutalitása, az, hogy már kezdőként a mélyvízben találtam magam, az, hogy Feri csak az elveket ülteti és mindenkinek meghagyja a saját stílusát, ez az ami szerintem más itt, mint máshol. Az NFG training azért működik, mert ha egyszer elfogadod és alkalmazod, az eredmények maguktól jönnek. Rettentően motivált vagyok, pedig nem is a versenyzés motivál.